Kajak és sárkányhajó

Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.


A sárkányhajózás története:

A Sárkányhajó sportág Dél-Kínából származik. Több mint 2000 éves története Qu Yuan legendájához kapcsolódik.

Qu Yuan Qu Yuant a kínaiak által nagyon szeretett költőt és államférfit hamis vádak alapján, pusztán féltékenységből hazaárulással vádolták és száműzték. A korrupt Chu Királyság Kormánya elleni végső tiltakozásaként a Mi Lo folyóba vetette magát. A kínaiak soha nem felejtették el ezt a kétségbeesett, de hősies tettet. A halászok azért versenyeztek, hogy megtalálják a holttestét, mielőtt a halak felfalják, doboltak, lapátjaikkal ütötték a vizet és rizsgombócokat szórtak bele, hogy eltereljék azokat.

Innen ered a hagyomány és tart napjainkban is. Egy-egy ázsiai vagy óceániai sárkányhajó fesztiválon több száz hajó küzd egymással és több ezren szurkolnak nekik.
Leszámítva, hogy néhány európai sportoló már korábban részvett ilyen versenyeken, a kontinensünkön csak a 80-as évek végén kezdett ismerté válni a sportág. Az első sárkányhajótestek a hongkongi és szingapúri utazási irodákon keresztül érkezetek Európába.

1982-ben mutattak be először ilyen hajót Duisburgban és 1987-ben a kajak-kenu VB kísérő programjaként szerepelt bemutató versenyként.
A következő jelentős állomás volt 1989, amikor a hamburgi kikötő születésének 800. évfordulóján szerepelt a sárkányhajózás az ünnepi programban.
1990-ben megalakult az Európai Sárkányhajó Szövetség, amely 1992-ben a belgiumi Hazewinkelben rendezte meg az első európai klubcsapatok közötti Sárkányhajó VB-t, majd ezt követően minden évben ( Schwerin, Berlin, Nottingham, Silkeborg, Duisburg ) megtartották1997-ig. 1996-ban Silkeborgban párhuzamosan az európai klubcsapat EB-vel, lezajlott az első nemzetek közötti Sárkányhajó EB is. Ezt követte 1997-ben Duisburgban a II., 1998-ban Rómában a III.1998-tól páros években nemzetek között, páratlan években a klubok között tartanak EB-t.

Az első Sárkányhajó VB-t 1995-ben Kínában, a másodikat 1997-ben Hong-Kongban, a harmadikat 1999-ben Nottinghamben (ezen magyar csapat is képviselte hazánkat és egy negyedik, egy ötödik és egy hetedik helyzést ért el), a negyediket pedig 2001-ben Philadelphiaban rendezték.



2003-ban ismét Kína lett volna az ötödik VB házigazdája, de a közismert járvány miatt az eseményt elhalasztották 2004-re.

Európában néhány országban (Németország, Anglia, Svédország, Olaszország) is olyan népszerű már, hogy szinte minden hétvégére esik egy-egy sárkányhajó rendezvény.

Kevesen tudják, hogy a sárkányhajózás a világon a második helyen áll a sportágakat űzők számának "versenyében".

Hazai történeti visszatekintés

Az első sárkányhajó klub Magyarországon Győrben alakult 1997-ben. A Rába Sárkányhajó Club azóta is a sportág legaktívabb képviselője.

1998-ban szintén győri székhellyel létrejött a Magyar Sárkányhajó Szövetség. Magyar csapat több európa és világ versenyen képviselte már hazánkat. Az eddigi legnagyobb sikernek a 1999-es nothinghami VB-én elért IV. hely könyvelhető el.

Az első sárkányhajó az országba 1998-ban került, amely éveken keresztül egyedüli hírmondóként a Mosoni-Duna habjait szelte.

Az első nagyobb rendezvény a Gazdasági Minisztérium jóvoltából 2002-ben Tatán lett megtartva, amelyen Németországból kölcsönzött 4 hajóval több hazai nagy vállalat vett részt.

2003-ban több vállalkozás, köztük a Dragon Aktív kft jóvoltából, további hajók érkeztek az országba, így létrejött a lehetősége a több csapatos versenyek, találkozók, csapatépítő rendezvények és fesztiválok megrendezésének.

A Magyar Sárkányhajó Bajnokságok sorozatát a Magyar Sárkányhajó Szövetség indította útjára 2003-ban Csepelen.

Az eddigi legtöbb résztvevőt megmozgató sárkányhajós esemény a 2005 májusában megrendezett II. Győri Sárkányhajó Fesztivál volt, amelyen 49 csapat, közel 1000 versenyzője vett részt.

Az említett rendezvények lebonyolításához a Dragon Aktív Kft. hajók, lapátok, rendezők biztosításával, és szervezőmunkával jelentős mértékben hozzájárult.




Weblap látogatottság számláló:

Mai: 2
Tegnapi: 2
Heti: 2
Havi: 4
Össz.: 4 371

Látogatottság növelés
Oldal: Sárkányhajó történet
Kajak és sárkányhajó - © 2008 - 2024 - kajak-sarkanyhajo.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »